KEZDŐLAP

KÉPEK

BEMUTATKOZÁS

LÁTNIVALÓK

ELÉRHETŐSÉGEK

RIGYÁCI SZÜRET

TEMPLOM

 

 

 

 

A település története.

Rigyác Zala megyében, Nagykanizsától nyugatra 12 km-re, a 7-es út mentén fekszik.

A határ északi része dombos, erdős, szőlővel beültetett, a déli terület sík, szántó. A helység környékén lévő nagy, összefüggő erdőségek lehetőséget nyújtanak a vadgazdálkodásra. A vadállomány jelentős, sok az őz, a szarvas és a vaddisznó, valamint az apróvadak. Földje termékeny, nagyobb részt agyagos.
A falu néprajzilag Eszteregnyével, Sormással és Becsehellyel alkot táji csoportot.
A települ
és első ismert írásos említése 1411-ben történt Rygyalch alakban, bár Rigyáczi Csernél fia Jakab és Lőrinc fia Miklós nevében már 1375-ben találkozunk vele. A község a továbbiakban Rigacz (1503), Új Rigacz, Ó Rigacz (1582, 1594) és Rigyácz (1895) formában jelenik meg a forrásokban. A név a ragya szavunk délnyugati szláv rdja = vörös változatával függ össze, közszói jelentése: vörös. A XV. század elején Petrii János fia Istvánnak volt itt részjószága, majd a Répási családnak is. A XVI. század folyamán különböző nemesek, -főleg a Both és a Répási család - tulajdonában volt a falu. Plébániája a veszprémi káptalan egyik tizedkerületének a központja. Az 1513. évi adólajstrom Both Ferenc birtokaként Petrivel együtt írta össze, s együttesen 12 portájukat említette. Többször esett szó szőlőhegyéről az oklevelekben. Az utóbb nevezett esztendőben Rigyáci Ger-goch István pincéjéről, 1544-ben egy eszteregnyei jobbágy Éleshegyen fekvő szőlőjéről írtak. Volt itt szőlője a kanizsai várnak is: 1557-ben 17 hordó dézsmabort szedett össze az egyház. A kanizsa vár közelsége miatt e község is sokat szenvedett a törökök támadásaitól, mely 1566-ban teljesen felégette, elpusztította. A visszatérő lakosok azonban másutt, Új Rigaczon építették fel hajlékukat, mely Répási Ferenc özvegyéé volt. Ó Rigacz más nemesek birtokában állt. 1582-ben a két falurészben csupán 1,5 lakott portát, 1 szegényt és 5 pusztát tudtak összeírni. Lassan a régi terület is újjáépült - főleg nemesi kúriák voltak itt -, s a század végére (1598) már 20 háza volt a helységnek. Külön említették a bíró lakhelyét.
A Kanizsa elfoglalására érkező török hadak azonban csakhamar ismét felégették, így 1600-ban teljesen elpusztult a települ
és. Az elmenekült lakosok egy része valószínűleg visszatért, mert a hódoltság alatt is lakott volt, és többször szerepelt olyan jobbágytelek adásvétel tárgyaként, amelyeken éltek emberek. A török földesúrnak pénzzel és robottal, keresztény földesuruknak természetben adóztak a jobbágyok. Az. egyházi tizedet a veszprémi püspök szedte. Kanizsa felszabadítása után - az 1690. évi összeírás szerint - kisebb nemesek birtoka, majd hamarosan főként az Inkey család tulajdonává vált. A falu az országúthoz közel épült újjá, ám a régi területet és az egykori templom helyét ma is ismerik. (A templomrom még 1863-ban is látható volt). A török idők után csak vontatottan népesült be, mivel a földesurak súlyos szolgáltatásokat követeltek a jobbágyoktól. 1698-ban 40 hold jó szántó, 20 kapás szőlő és 1 vegyes erdő tartozott határához Petri és Szent Benedek pusztákkal. Ekkor 8 telkes jobbágy és 3 hazátlan zsellér lakta. Nehéz anyagi helyzetükre vetett fényt, hogy az 1711. évi pestisjárvány után megmaradt 7 gazdának -6 meghalt a járványban - 215 Ft adóssága volt. Az Inkey-uradalom birtokszervezete korán kiépült, 1728-ban az ispánt külön is említették. A faluban kezdettől a földművelés és a szőlőtermelés volt a legjelentősebb. A jobbágyok többsége negyed-telken - ekkor 8-12 h szántó tartozott hozzá - gazdálkodott. A földet két nyomásban négy igavonóval és háromszori szántással művelték. Termeltek hajdinát, zabot, kendert, lent, sőt kukoricát is. A szőlőre nagy súlyt helyeztek, bár a bor minősége silány volt. A rétek és a legelők jó hozamúak, a tűzi- és épületfa elegendő. A hatalmas makkos erdő a parasztoknak nem jövedelmezett, mert azt a földesúr használta. A 18. század második felében a község gyors fejlődésnek indult. 1768-ban Inkey Baltazárnak 20 jobbágya, 13 házas zsellére, 3 kisnemesnek pedig együttvéve 4 jobbágya és 4 házas zsellére volt. A Mária Terézia-féle urbárium idején egy egész telekhez 20 hold szántó, 8 szekérnyi szénát termő rét és három hónapos bormérési jog tartozott. Az 1770. évi összeírásban már 55 jobbágycsalád szerepel. Rajtuk kívül két csordás, egy-egy kanász, uradalmi juhász, hajdú, cigány és molnár élt ekkor a településen. A földesúr gazdasága jelentős volt, erre utal, hogy a falu 561 mérőnyi búzaterméséből 325 az urasági földeken termett. A lakosok részben örökös, részben szabad menetel ű jobbágyak voltak, és a földesúr kívánságának megfelelően robotoltak. Kilencedet és más ajándékot nem adtak. A gyapjúkonjunktúra idején - a XV. század elejétől - fellendült a juh-, de a szarvasmarha tenyésztés is. 1832-ben spanyol fajtájú, nagy gyapjúhozamú birkákat tartottak. Rigyácot mindenkor magyarok lakták. 1770-ben volt már tanítója, akinek munkáját a plébános ellenőrizte. 1774-re készült el Inkey Boldizsár adományából a római katolikus templom. A XVII. század végén még éltek protestánsok a helységben, de az emberek később mindinkább katolikusokká váltak. 1830-ban a tanítónak voltak tanítványai, akiktől télen tűzifát is kapott.
1847 végén 12 úrbéres telket és 25 zsellért számláltak össze. A határ rendezett, de a tagosítás és a legelő-elkülönít
és nem történt meg. A XIX. század utolsó éveiben a földesúr Inkey Kálmánné volt - birtoka 408 kh, főleg erdő -, aztán gróf BatthyányPálné örököseié, majd a Benyovszky családé lett. Az uradalom juhászata továbbra is jelentősnek nevezhető, 1870-ben csaknem 1300 db birka (és 200-nál több szarvasmarha) tartozott az állatállományhoz.
A fokozatosan benépesülő településen a szűkös határ miatt a lakosság nem volt képes földet vásárolni, így egyre jobban elszegényedett. A lélekszám az 1880-as évekig szaporodott, utána lassú ütemben csökkenni kezdett. Az emberek a századforduló idején rendkívül rossz körülmények között éltek, a házak (124) több, mint a fele vályogfalú vagy fatalpra épített s zsúppal fedett volt. Ekkor szinte kizárólag törpebirtokos parasztok, mezőgazdasági cselédek és napszámosok lakták. A nyomor elől sokan kivándoroltak, mások Nagykanizsán próbáltak munkához jutni.
1925-ben hatosztályos, egy tantermes római katolikus osztatlan népiskolával rendelkezett a kisközség. Öt kisiparosa jelentette az ipart, és egy szatócsüzlet működött még. 1535-ben a területét 2583 katasztrális holdban határozták meg, ebből mintegy 1300 h az uraság kezén volt: a legjobb szántók és főként erdő. Előtte, 1932-ben, majd 1940-ben parcellázták ugyan a grófi birtok egy részét, de a parasztok földéhségén ez nem sokat segített. A lélekszám 700 fő körül mozgott. A népesség jelentősen az 1960-as évektől kezdődően csökkent.
Az államosításkor két tantermes, kéttanítós és hétosztályos római katolikus iskolában tanultak a diákok. Ma azonban sem iskola (1971-ben szűnt meg), sem óvoda nincs Rigyácon, a gyermekek Eszteregnyére és más településekre járnak. 1952-ben művelődési otthon létesült, mely a könyvtárral - 1992-ben készült el az új - együtt ma is a lakosság rendelkez
ésére áll. A hitéletet a katolikus templom biztosítja. A házi- és gyermekorvosi ellátás Eszteregnyével közösen történik.

A volt Benyovszky-kastélyban a Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése Egészségügyi Gyermekotthona működött.   ( Sajnos az elmúl évek során megszüntették, elköltöztették.)
A községben az útépít
és folyamatos, 1960-ban és 1970-71-ben bekötőút létesült, 1990-ben pedig megkezdték a település útjainak felújítását. 

A 2011 évben a hegyi út is elkészült. 


A lakosság jelentős része ma is mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozik. A földosztáskor 45 szegényparaszt kapott birtoklevelet. 1959-ben lett termelőszövetkezeti község Rigyác. 1965-ben a Petőfi Tsz taglétszáma 162 fő volt, 1121 kh-on gazdálkodtak. Három évvel k
ésőbb a szövetkezet egyesült a becsehelyi Április 4 Tsz-szel, s utóbbi lett a székhely. A rendszerváltás után a tsz átalakult, de gyakorlatilag egyben maradt.  A falu méltón emlékezik hőseire, 1993-ban az I. és II. világháborúban elesettek tiszteletére emlékművet avattak, melynek fekete márványtábláján az elhunytak neve olvasható. Műemlék jellegű épület a templom  

és a Benyovszky-kastély.     
Az utóbbi években fejlődött Rigyác,  megvalósult a vezetékes földgázhálózat, a szennyvízhálózat kiépítése folyamatban van, felújításra került a községháza.  A faluban kiépítésre került a biztonsági megfigyelő térkamera rendszer is. A község életében mindig fontos szerepet játszott a mezőgazdaság, a kertészeti tevékenység több évszázados múltra tekint vissza - a szőlőműveléssel együtt. Az erdő-és vadgazdálkodás ma is jelentős a környéken.

 

 

Adatvédelem

Archivum

Dokumentumtár

Linkek

 

 

Copyright (c) 2012.  Minden jog fenntartva.